Vége: felöltözött és mindenkit ott hagyott Risztov Éva

Máig kevesen ismerték a történetét, amelyről az ATV #Bochkor című műsorban rántotta le a leplet.

Nem mindennapi titokra derült fény Bochkor Gábor műsorában: többszörös magyar és ifjúsági Európa-bajnokként fordított hátat az úszásnak Risztov Évi, aki úgy gondolta, vízilabdázónak áll. Azonban már az eslő edzésen meglepték. “Azzal kezdték, hogy 20 hossz. De mondom én nem úszok egy hosszt se. De ússzál! De mondom: nem úszok, olvasd el, hogy ki vagyok! Úszni tudok” - mesélte a Naphire.hu információi szerint az ATV műsorában. 

Három hónapig tartott a kitérő, és élete első éles meccsén ért véget. Nem akárhogy. “Arra használtak, hogy ráúszásnál elhozzam a labdát. Elhoztam először, majd lecseréltek Elhoztam másodszor, lecseréltek. Mivel úgy gondolták, alkalmatlan vagyok bármire. Majd a negyedik negyedben elhoztam, és gondoltam csinálok egy olyan megkerülős cselt, mint a focisták szoktak. És elindultam a kapu felé” - folytatta a beszámolóját a lapnak.

“Eldobtam jobbra, megkerültem balról, gondoltam, jó lesz ez vízilabdában is, aztán úsztam, úsztam, azt sem tudtam, a többiek hol vannak. És belőttem a kapuba” - így Risztov, aki ezt követen cserét kért, felöltözött, s mire vége lett volan a meccsnek, hazament. Alig 7 évvel később nyerte meg a Londoni Olimpiát immáron ismét úszókánt.

S hogy mit szól ehhez Szécsi Zoltán? Az újra apai örömök elé néző Németh Kristóf, vagy épp a már háromgyermekes Görög Zita? Vasárnap este 20:50-kor az ATV #Bochkor című műsorból kiderül a Heti Napló Sváby Andrással után.

Címlapfotó: Instagram/risztoveva

VIDEO
Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat

24 óra