Bele is halhatsz, ha túl sokat használsz ebből a fűszerből

Csodás ízt ad az ételeknek, szinte mindenki használja is, ugyanakkor kevesen tudnak róla, veszélyes is lehet.

Fűszerként, sőt, gyógynövényként is sokan használjuk a szerencsendiót, ami egy trópusi növény magja. Malájziában őshonos, de a népszerűsége miatt már egy ideje Indonéziában, Nyugat-Indiában és Brazíliában is termesztik. "A szerecsendiófa 15-20 méter magasra is megnőhet, örökzöld növény, 7 évesen hozza első termését, körülbelül egy évszázadig termő" - írja a Femcafe.hu, majd hozzáteszik: körülbelül tíz centi hosszú, és a termésében található a mag, azaz a szerencsendió.

VIDEO
Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok

A leggyakrabban őrült verzióban vesszük meg, pedig egyben is kapható. Igaz, utóbbihoz erős kezekre és reszelőre is szükség lesz. Mivel nagyon kemény, egyben képtelenség lenne elfogyasztani, ráadásul nagyon veszélyes is. Ha sokat fogyazstunk belőle, a lap cikke szerint ugyanis drogként működik. A galáriánkból az is kiderül, miért és hogyan működik.

Életveszélyes is lehet a szerecsendió - Eláruljuk, miért!
  • szerencsendió fűszer veszély jó tanács
  • szerencsendió fűszer veszély jó tanács
  • szerencsendió fűszer veszély jó tanács
  • szerencsendió fűszer veszély jó tanács
  • szerencsendió fűszer veszély jó tanács

Címapfotó: Profimedia/RedDot

24 óra