Óriási meglepetések: ők a Sztárban sztár új versenyzői - Fotók

Vége a találgatásoknak: a TV2 egy közleményben tudatta, kik szállnak harcba idén a Sztárban sztár című műsorban. Óriási meglepetések is vannak.

Február 19-én startol a Sztárban Sztár. "Az immár kilencedik évadával jelentkező showműsor alkotói nem bíznak semmit a véletlenre, minden korosztály megtalálhatja kedvencét a versenyzők között, sőt erre a szezonra a zsűri is kibővült" - írja közleményében a csatorna. Majd hozzáteszik: az ítészi szerepben tavaly debütált Lékai-Kiss Ramóna, valamint a két rutinos zsűritag, Kökény Attila és Papp Szabi mellé a hetedik évad legsokoldalúbb női énekese, Tóth Andi, valamint a tavalyi évad második helyezettje, Marics Peti érkezik.

Ugyanakkor - mint ahogy eddig is - az átalakulásukkal hétről hétre az énekeseknek az öttagú zsűrin kívül a nézőket is el kell varázsolni, hiszen a továbbjutás, na és a végső győzelem a közönség kezében van. S hogy kik szállhatnak majd idén versenybe a győzelemért? Nos, a TV2 lerántotta a leplet az új évad szereplőiről. Nagy visszatérők és nagy meglepetések is vannak. A kommentelők szerint idén jó esély van rá, hogy egy nő állhat majd fel a házibuli trónjára".

Ők a Sztárban sztár 9. évadjának versenyzői!

Hihetetlen nevek - íme a műsor új versenyzői!
  • Sztárban sztár versenyzők TV2
  • Sztárban sztár versenyzők TV2
  • Sztárban sztár versenyzők TV2
  • Sztárban sztár versenyzők TV2
  • Sztárban sztár versenyzők TV2
  • Sztárban sztár versenyzők TV2
  • Sztárban sztár versenyzők TV2
  • Sztárban sztár versenyzők TV2
  • Sztárban sztár versenyzők TV2
  • Sztárban sztár versenyzők TV2
  • Sztárban sztár versenyzők TV2
  • Sztárban sztár versenyzők TV2

Címlapfotó: TV2

24 óra