Ne rögtön ébredés után: valójában ekkor érdemes meginni a nap első kávéját
Felébredsz, és szinte azonnal a kávéfőző felé veszed az irányt? Lehet, hogy nem kellene ennyire sietned: a reggeli órákban természetesen is változik a szervezet éberségét szabályozó hormonális rendszer, ami miatt a koffein időzítése sem teljesen mindegy.
Ne kapkodd el
A legtöbb kávérajongónál a reggel szinte elképzelhetetlen az első csésze nélkül. Felkelés, kávéfőző bekapcsol, néhány perc múlva pedig már ott gőzölög az ital az asztalon. Van, aki már az ágyból kikászálódva megissza, mások csak reggeli után jutnak el odáig.
A kávé iránti vágy persze nem véletlen. A koffein az egyik legismertebb stimuláns, amely elsősorban az adenozin nevű neurotranszmitter hatásának blokkolásával segíthet csökkenteni az álmosságérzetet. Ezért sokan éberebbnek, koncentráltabbnak érzik magukat tőle.
A reggeli órákban azonban a szervezetünknek van egy saját „ébresztőrendszere” is.
Az úgynevezett cirkadián ritmus részeként a kortizol szintje jellemzően reggel magasabb, és az ébredés körüli időszakban egy természetes emelkedés is megfigyelhető. Ez az úgynevezett kortizolébresztési válasz segíti a szervezetet abban, hogy az alvásból ébrenléti állapotba váltson.
Ebből született az a népszerű tanács, hogy ébredés után azonnal ne igyunk kávét, hanem várjunk 1–2 órát, mert így állítólag elkerülhetjük, hogy a koffein „megzavarja” a kortizol természetes működését.
A történet azonban ennél összetettebb.
Nincs erős bizonyíték arra, hogy egy egészséges embernél a közvetlenül ébredés után elfogyasztott kávé önmagában káros lenne, vagy hogy a későbbi kávézás bizonyítottan „jobb” lenne a hormonháztartás számára. Az sem igaz, hogy mindenkinek ugyanabban az időpontban kellene meginnia az első csészét.
A koffein hatása ráadásul egyénenként eltérhet. Számít a genetika, a megszokás, az alvás mennyisége és minősége, valamint az is, hogy milyen érzékenyen reagálsz a koffeinre.
Van azonban egy szempont, amely sokkal fontosabb lehet annál, hogy pontosan 8 vagy 10 órakor iszod-e meg a kávédat.
A kávé időzítése elsősorban akkor válik igazán fontossá, ha az alvásodat is befolyásolja.
A koffein ugyanis órákig a szervezetben maradhat, ezért egy késő délutáni vagy esti kávé még akkor is ronthatja az alvást, ha este egyébként könnyen elalszol.
Vagyis nem feltétlenül az a kérdés, hogy „túl korán” iszod-e a reggeli kávédat.
Sokkal inkább az, hogy mikor fogyasztod ahhoz képest, hogy mikor ébredsz, mikor fekszel le, és mennyire vagy érzékeny a koffeinre.
Mutatjuk, mikor lehet ideális számodra az első kávé, és azt is, mikor érdemes inkább elkerülni.













