Bíróság elé állt Kern András - Megérkeztek a képek!

Január 14-én a Fővárosi Törvényszék patinás esküdtszéki tárgyalótermében tartották a Játékszín februári bemutatójának sajtóeseményét.

A vád tanúja a világ egyik leghíresebb bűnügyi története: Leonard Vole-t egy gazdag asszony meggyilkolásával gyanúsítják – a színházi közönség a vádemelést követő eseményeket kísérheti figyelemmel a tárgyaláson át egészen az ítélethozatalig. Vole lehengerlő magabiztossággal áll az eljárás elé, de nem ez az egyetlen nehezítő körülmény a néző számára, a megérzéseket számos szerzői csavar befolyásolja.

A darab sajtótájékoztatóját kedden tartották a Fővárosi Törvényszék esküdtszéki tárgyalótermében, ahol a jelenlévők kedvéért az alkotók ízelítőt is adtak A vád tanúja című alkotásból. „Agatha Christie pusztán néhány jelzővel elképesztő feszültséget képes teremteni. Voltaképpen a film tárgyalótermi jeleneteibe szerettem bele. Biztos vagyok benne, hogy ha azonos témában válogatás készülne a világ filmtörténetéből, akkor Billy Wilder alkotása az első tíz között szerepelne. Nekünk most ugyanez a fantasztikus alapanyag áll a rendelkezésünkre.” - mondta Simon Kornél, a darab rendezője.

A védő, Sir Wilfrid Robarts szerepében Kern András debütál a Játékszínben. A rendező kiemelte, a legfajsúlyosabb szerep a védőé a produkcióban: az összes jelenetben színpadon van, és a szövegkönyv csaknem minden oldalán szánt neki mondanivalót a szerző, ami sok esetben nagyon pontos jogi okfejtést takar, mindez pedig hatalmas színészi feladat.

A Játékszín első Agatha Christie-bemutatója után pontosan hat évvel tűzi műsorra A vád tanúja című krimit, a főbb szerepekben Kern András, Kocsis Dénes, Szerednyey Béla és Lévay Viktória lép színpadra.

Fotók: Játékszín

24 óra