Durva vádak Fluor Tomi ellen – Rendőrséghez fordult egy távozó zenésztársa
A zenekarból kilépett tagok most megdöbbentő dolgokat állítanak: egyikőjüket Fluor Tomi állítólag megfenyegette, és ezt jelezték a rendőrségnek is.
Emellett szeretnék tisztázni, hogy a héten miért hagyták el a formációt hatan: a dobos Kocsis Máté, a basszusgitáros Szász Csaba, a gitáros Varga Gergő és a billentyűs Wagner Emil, továbbá a főhangmérnök Lugosi Dani és a monitorkeverő Por Botond.
„Egy az egész zenekart érintő véleménykülönbség miatt október 12-én délután Karácson Tamás (Fluor) e-mailben kinyilatkoztatta, hogy a vele egyet nem értőket, vagyis a formáció volt szaxofonosát, Bartók Mátét és vele együtt gyakorlatilag az egész Wellhello zenekart be fogja perelni" – idézi a távozó tagok által kiadott közleményt a Blikk.
"Ezt követően az esti megtartott koncert előtt minősíthetetlen és provokatív hangnemben beszélt a zenészeivel. A kilépések végleges oka ennek ellenére nem ez volt, hanem az, hogy szombaton Fluor sms-ben megfenyegette Bartók Mátét, akinek a testi épsége védelmében rendőrségi bejelentést kellett tennie. Ez a magatartás nem fért össze a zenekar tagjainak elveivel, ezért úgy döntöttek, kilépnek a produkcióból.” - írták.
Fluort hiába próbálta elérni a lap, folymaatosan foglalt volt a telefonja. Egy közeli ismerőse szerint azt mondja, nagyon megviseli a történet, legszűkebb körében is képtelen beszélni erről egyelőre.














