80 évesen a kasszánál: keményen robotol a bácsi, megrázó, miért - Fotók
A házaspár fokozatosan leépített és eladott mindent, hogy ki tudja fizetni a magas kezelési költségeket. A számlák gyorsan felhalmozódtak, és összesen 87 000 dollárra (kb. 30 millió forintnak megfelelő összegre) rúgtak.
Carol végül 2020-ban meghalt, és a nagy gyász mellett özvegyére maradtak az adósságok. Amikor a szociális segélyt is leállították, Garynek vissza kellett mennie dolgozni. A 80 éves férfi ahelyett, hogy visszatért volna egykori sikeres építész szakmájához, olyan munkát vállalt, ahol elmondása szerint "nem kell annyit gondolkodnia". Most a hét négy napján a szupermarketben csomagolja a vásárlók bevásárlásait, majd segít nekik cipekedni.
Gary elmondta Duana Johnsonnak, hogy valószínűleg élete végéig dolgoznia kell, hogy ki tudja fizetni a számlákat. Neki is vannak egészségügyi problémái: A két lábát ért fertőzések és műtétek után a fürge idős férfi egyre nehezebben tud órákon át talpon maradni.
Miután találkozott Garryvel, Duana rájött, hogy tennie kell valamit a 80 éves férfiért, és létrehozott egy adományozási oldalt. „Imádkozom, hogy össze tudjuk szedni azt az összeget, amely Gary nyugdíjára lett volna szánva, és amelyet orvosi számlákra kellett fordítani, ami miatt eladósodott” - írja a GoFundMe oldalán.
Időközben közel 40 000 dollár (14 millió forint) gyűlt össze különböző módon.
A szervező reméli, hogy a pénz elég lesz arra, hogy Gary június végén nyugdíjba mehessen. Az egykori építész „el van ájulva a hálától” és „nem jutott szóhoz” a sok idegen adományozó nagylelkűsége miatt. Azt azonban visszautasítja, hogy szentnek nevezzék: "Otthon ápoltam őt, attól a naptól kezdve, amikor diagnosztizálták, egészen az utolsó leheletéig, amikor a karjaimban tartottam. És ez azért volt, mert megfogadtam, ez ilyen egyszerű" - magyarázza munkára való hajlandóságát.