A leggyakoribb sportbalesetek megelőzése

Az aktív életmódhoz hozzátartozik a rendszeres testmozgás. Lehet az futás, kosárlabda vagy alkalmi céges összejövetel, a biztonságra, a sérülések elkerülésére mindig oda kell figyelni. Bármilyen okból is szántuk el magunkat egy egészségesebb és sportosabb életmódra, a döntés meghozatala még csak az első lépés a folyamatban.

Óvatosan vágjunk bele

Ha előtte a rendszeres mozgás nem volt szerves része az életmódunknak, akkor érdemes kicsiben kezdeni. Bármilyen tevékenységbe is vágunk bele, a megfelelő mennyiségű folyadékpótlásra mindenképpen szükség lesz. Valószínűleg erről már eleget hallott mindenki, de nem lehet elegendő alkalommal kihangsúlyozni. Az intenzív mozgás alatt a folyadékvesztés sokkal gyorsabban és intenzívebben jelentkezik, így nélkülözhetetlen a pótlása.

Persze a mozgás során több veszéllyel is szembekerülhetünk, amin egy megfelelő biztosítás tud segíteni, a megkötését pedig egyszerűen elintézhetjük a Genertel Biztosító oldalán. Azonban nem fog elvégezni minden óvintézkedést helyettünk a szerződés. A folyadékpótlást legalábbis biztosan nem oldhatja meg. Ne várjuk meg, amíg szomjasak leszünk, mivel a szervezetünk eleve úgy van kódolva, hogy csak akkor riaszt, ha már érzékeli a vízmennyiség csökkenését.

VIDEO
Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok

Ha ez felfokozott állapotban jelentkezik, mint például futás vagy kosárlabda, abból akár rosszullét vagy ájulás is lehet, ami nem szerencsés, ha éppen egyedül vagyunk odakint. Rendszeres időközönként kell megfelelő mennyiségű vizet fogyasztani, még akkor is, ha nem érezzük magunkat szomjasnak. A kávét és az energiaitalt jobb elfelejteni sportolás előtt, mert azok csak fokozzák a folyadékvesztést. Ne várjuk meg a bajt, a testünk jelzéseit, inkább helyezzük a hangsúlyt a megelőzésre.

Figyeljünk a felszerelésre

Nem kell a legdrágább mezt, térdvédőt és futócipőt beszerezni, ennél sokkal fontosabb, hogy megfelelően lássa el a funkcióját. A kerékpár legyen az alkatunknak és magasságunknak ideális, a térdvédő pontosan illeszkedjen a térdünkre, a cipő ne lötyögjön a lábunkon, mert elég egy óvatlan mozdulat és máris megtörténik a borulás, a ficam, a rándulás vagy akár egy törés, szakadás is.

Az alapfelszerelés mellé vegyünk fel mindent, ami a biztonságot és hatékonyságot szolgálja. A lovaglóruhánál például ne az legyen az elsődleges szempont, hogy mennyire csinos az öltözék, hanem megfelelő méretű legyen és biztosítsa a koordinált mozgást.

Gyakoroljunk minél többet

Ha egy új sportágat próbálunk ki, nem kell egyből olyan technikákat alkalmazni, mint a profik. Először az alapokat sajátítsuk el magabiztosan. Ha már elfáradtunk, álljunk meg egy kis időre és pihenjünk. Ha érezzük, hogy nem bírjuk tovább, nem kell mindenáron ráhúzni még 10 percet helytelen testtartásban. Sokan feleslegesen erőltetik még ilyen esetben is, ami rövid és hosszú távon is sérüléshez vezethet.

24 óra