22 éve az egész világ az ő dalát énekelte: ma senki nem ismeri fel ezt a bombázót - Fotók

Számtalan díjat nyert, bejárta a világot, meghódította a slágerlistákat és a rajongókat. Idén már 45 lesz, de: felismernéd?

Ha egy énekes Grammy-díjat kap, az talán a legtöbb, amit a szakmájában elérhetett. A címlapunkon szereplő gyönyörű nőnek mindez sikerült. Ráadásul úgy, hogy Portugáliából származik, ő magaz azonban már Kanadában született és ott is nőtt fel. Négyéves volt, amikor énekelni kezdett, a házvezetőnőként dolgozó édesanyjával egy templomban. Alig öt évvel később kezdett el hangszereken tanulni, majd 12 évesen már meg is írta az első dalát. Huszonévesen pedig máris világsztár lett: a 2000-ben megjelent lemeze a világhírnévig repítette, az egyik dalnak köszönhetően pedig 4 Grammy-díjat is bezsebelt. Nem csoda, hogy egy 2003-as dalát pedig az a megtiszteltetés érte, hogy a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokság dalának választották. Egy 20 éves lány édesanyja, az Instán pedig több mint 500 ezren követik - azaz sokan emlékeznek még rá.

De vajon egy kép alapján Te felismered? Ha nem, segítünk!

Fotó: Instagram

Lapozz a folytatásért!

24 óra