Egy titokzatos szőkével bukott le Jamie Foxx - de mi szól a 20 éves szerelme? - Fotók

Két éve robbant a bomba, szakított a Hollywood-i álompár: Katie Holmes nemrég egy fiatal szakáccsal jött össze, Jamie Foxx egy húszéves énekesnő oldalán talált a boldogságra. De ki ez a szőke?

2017-ben Miami tengerpartján fotózták le Katie Holmes-t és Jamie Foxx-ot, kézenfogva sétáltak, de akkor sem voltak hajlandóak megerősíteni, hogy egy párt alkotnak. Kapcsolatuk a plyetkák szerint 2018-ban egyszer már véget ért, a színésznő megtudta, Jamie félrelépett. Majd tavaly a MET-gálán együtt jelentek meg. A kapcsolatuk alatt először. Természetesen azonnal a címlapokon kötöttek ki.

via GIPHY

A szerelem aztán véget ért, Katie Holmes szó szerint belebetegedett, lefogyott, önmaga árnyéka lett. Csak most, az elmúlt hetekben virult ki újra, és ma már mindenki tudja, miért. Egy 33 éves new yorki szakács rabolta el a szívét, igaz, Emilio Vitolo-nak élettársa volt, aki a sajtóból tudta meg, hogy lecserélték. Az 52 éves Jamie pedig egy akkor 19 éves énekesnővel jött össze, akivel állítólag azóta is boldog kapcsolatban él.

Vagy mégsem? A színészt egy szőke bombázóval csípték el az éjszakában - a jelek szerint érik az újabb botrány... Te felismered?

Mit szól majd Foxx 20 éves cicababája? Íme a lepelező képek!

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

24 óra