Elhunyt a Szomszédok sztárja

Gyász

Elhunyt a Szomszédok sztárja

86 éves korában elhunyt Földi Teri Jászai Mari-díjas színművész, a Vígszínház egykori tagja.

A színésznő olyan ismert filmekben és sorozatokban játszott, mint a Szomszédok, a Tüskevár és pályája során számos díjat elnyert. Halálának hírát a Vígszínház a honlapján tette közzé.

Földi Teri Martonvásáron született, 1934. január 24-én. 1955-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött, majd 1958 és 1964 között a Szegedi Nemzeti Színház színművésze volt. 1964 és 1989 között a Vígszínház társulatának szeretett tagja. Egyik első vígszínházi szerepe Dolly, a Horvai István által rendezett Anna Kareninában, mellyel azonnal belopta magát a közönség szívébe. 25 éves társulati tagsága alatt olyan emblematikus előadásokban játszott, mint A vörös postakocsi Kapás Dezső, az Orfeusz alászáll Ruszt József rendezésében, a Székely Gábor rendezte Macskajáték, a Szikora János által színpadra állított Veszedelmes viszonyok, a Macska a forró tetőn Horvai István, Az öreg hölgy látogatása, vagy a Vérnász. Utoljára az Iglódi István által rendezett, nagy sikerű Csókos asszony című operettben láthatták a Vígszínház nézői. Kern András partnereként feledhetetlen alakítást nyújtott Hunyadinéként, énekhangjával és tánctudásával is elbűvölve a közönséget.

Eközben több ikonikus filmben és tévéjátékban is szerepelt, mint például az Ifjú szívvel, az Esős vasárnap, a Tüskevár, a Szerencsés Dániel, a Napló gyermekeimnek, a Szomszédok, az Égető Eszter, a De kik azok a Lumnitzer nővérek? és a Konyec – Az utolsó csekk a pohárban.

Számos nagy sikerű filmben szinkronizálta például Glenn Cloest vagy Jane Fondát. Az ő hangján szólal meg magyarul a Szívek Szállodájában Emily Gilmore. Dargay Attila klasszikus rajzfilmjében, a Vukban a kis róka édesanyjának, Ínynek kölcsönözte a hangját. Földi Terit 1963-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 1990-ben megkapta a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét vehette át. 2000-2004 között az Aase-díj kuratóriumának tagja.

Címlapfotó: 123rf.com

24 óra