Se ruha, se más: pikáns képek kerültek elő a Nagy Ő nyerteséről - Fotók
Alig egy hete derült ki a tévénézők számára, a Nagy ő szívét Timi rabolta el - most nem mindennapi képekkel kerül majd a címlapokra.
Épp egy hete, hétőn este derült ki, hogy Árpa Attila végül Timit választotta a Nagy Ő című műsorban, így a nyergesújfalui lovászlány "nyerte meg a versenyt" a híres szívtipró szívéért. Nem kellett azonban sokat várni arra sem, hogy kiderüljön, mi történt a párral a műsor felvétele óta. Emlékezetes: Attila és Timi együtt utazhatott el Toszkánába, egy álomútra a műsort követően, és - mint utólag kiderült - a szerelmet és a kapcsolatukat ott is hagyták.
"Én úgy fogalmaznék, hogy ez a műsor egy kaland volt nekünk. Egy romantikus mese, és igenis voltak valódi érzelmek is ebben a folyamatban. A végén, amikor Toszkánában álltunk és néztük a tájat, akkor viszont nemcsak a műsor ért véget, hanem ez a romantikus mese is" - mondta Árpa a Tények Plusz stábjának, és azt sem titkolta, megvoltk az okok, miért alakult íg, de erről nem akartak beszélni a nagy nyilvánosságnak.
Most persze lehet, hogy már bánni is fogja a szakítást - Timiről nem akármilyen képeket találtunk a neten!