"Lélegzetelállító" szex: a saját anyjáért hagyta el a feleségét ez a férfi
Lehetne ennél abszurdabb? A saját anyjáért adta fel a feleségével felépített egész életét a Ben Ford nevű férfi.
Bicskanyitogató
Ahogy a brit Mirror bulvárlap is beszámol róla, az amerikai férfit a születése után azonnal örökbe adták. Az ok: az édesanyja, Kim West akkoriban mindössze 19 éves volt, még tanult, és nem érezte magát felkészültnek a gyerekneveléssel járó felelősségre. A fiú így az amerikai Colorado államban nőtt fel, míg édesanyja visszaköltözött szülőhazájába, Nagy-Britanniába. Azóta pedig körülbelül 30 év telt el. 2013-ban Ford, aki akkoriban már házas volt, úgy döntött, hogy felkeresi biológiai szüleit. Nem kellett sok idő, hogy megtalálja a nőt és fel is vette fele a kapcsolatot. Eleinte rendszeresen beszéltek telefonon, majd 2014-ben végre találkoztak is.














