Soha ne edd meg ezt az ételt másnap: belső szervi károsodást is okozhat, ha újramelegíted
Van egy olyan étel, amit a szakértők szerint tilos újramelegíteni, nem véletlenül, ugyanis súlyos egészségügyi következményei is lehetnek annak, ha egy bizonyos élelmiszert másnap fogyasztunk csak el megmikrózva.
Nem olyan ártalmatlan, mint gondolnánk
Az ételek újramelegítése elsőre ártalmatlannak tűnik: a legtöbben rutinból csinálják, ha maradt valami étel a hűtőben, amit még szeretnének elfogyasztani. Hiszen ki ne tette volna már meg, hogy a tegnapi vacsorát egyszerűen csak betette a mikróba másnap, idő vagy energia híján? A modern életvitel tempója gyakran nem engedi meg, hogy minden étkezéskor frissen készült ételt együnk, így a maradékok újramelegítése gyakran praktikus, gazdaságos és logikus megoldás. A gond az, hogy nem minden étel viseli el jól ezt a folyamatot, sőt, egyes fogások valójában veszélyessé is válhatnak a szervezetre nézve, ha nem megfelelő módon tároljuk vagy melegítjük őket újra. Bár a melegítés során történő hőkezelés valóban elpusztíthat néhány baktériumot, de vannak olyan mikroorganizmusok, amelyek még a főzés után sem tűnnek el teljesen, és ha nem megfelelő hőmérsékleten vagy túl lassan történik a lehűtés, akkor ezek a kórokozók újra elszaporodhatnak. Az újramelegítés hatására az étel nemcsak ízét és állagát vesztheti el, hanem olyan biokémiai reakciók is végbemehetnek benne, amelyek belső szervi terhelést, sőt súlyos szövődményeket okozhatnak – különösen a vesét, a májat vagy a gyomor- és bélrendszert érintve. Különösen veszélyeztetettek azok, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek, például cukorbetegek, vesebetegek vagy gyenge immunrendszerrel élnek. De egészséges felnőttek esetében is előfordulhat, hogy egy-egy étel újbóli fogyasztása után gyomorgörcs, hányinger, hasmenés vagy még komolyabb tünetek jelentkeznek. Nem minden élelmiszer alkalmas tehát egy második körös felhasználásra: vannak olyan fogások, amelyeket semmiképp nem lenne szabad másnap újramelegítve elfogyasztani. Az egyik ilyen étel, amely a legfrissebb kutatások szerint belső szervi károsodást is okozhat, ha nem frissen fogyasztjuk el, valójában a világ egyik legkedveltebb fehérjeforrása, sokan mégsem tudják, hogy bizonyos körülmények között veszélyes kémiai átalakulások indulnak el benne.