Mentőt riasztottak az ATV-be: a műsor orvos vendégei siettek a nő segítségére

"Orvost, orvost" - kiabálás szakította félbe a Géniusz felvételét Szerencsére a stúdióban épp két orvos feszült egymásnak.

Dr. Hacsek Gábor és Dr. Kovács Attila nézett egymással farkasszemet az ATV sikerműsorának december 4-i adásában, az csatájuk ezúttal nem lett szoros, izgalomban a Naphire.hu információi szerint azonban így sem volt hiány. Dr. Hacsek lánya, Zsófia ugyanis a közösségi oldalán leplezte le a Géniusz felvételének kulisszatitkait - azt ugyanis félbe is kellett szakítani. "Mivel én vagyok a család sztorifelelőse, ezennel saját szakállamra elmesélem nektek" - írta bejegyzése egy pontján a lány, majd azonnal a lényegre tért.

"9-2-nél állt a játék valamelyik fordulóban, amikor apám és Attila vártak, vártak, vártak, de csak nem jött a kérdés. Már éppen elkezdtek feszengeni, hogy vajon milyen technikai malőr történt, amikor egyszer csak berontott valaki (szerk.: a producer), hogy orvost, orvost, egy hölgy rosszul lett a büfében" - folytatta Zsófi a bejegyzését, majd hozzáttete: apja és ellenfele, Attila is azonnal ott hagyta a stúdiót és a büfé kezdtek rohanni. A beteg ellátásáért azonban már nem folyt olyan nagy harc közöttük, ami az egyikük vallomásából derült ki.

Drámai pillanatok következtek ezek után, nem csak a büfében, a Gániuszban is.

Lapozz a folytatásért!

24 óra