Halálra szúrta gyerekei apját a 24 éves Insta-sztár, most ezért nyafog a börtönben - Fotók

Szakított vele a pasija, ezt képtelen volt feldolgozni. Jó esetben 2040-ben dönthetnek arról, szabadon engedik-e, igaz, már most nyafog a rácsok mögött. Megdöbbentő, miért.

Tavaly márciusban egy különös gyilkossági ügy hozta lázba a világot: a Nagy-Britanniában élő fiatal modellt azzal vádolták meg, hogy halálra késelte a barátját, miután a férfi szakított vele. A BBC akkori beszámolója szerint Abigail White-ot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Legkorábban 17 év múlva, 2040-ben dönthetnek majd arról, feltételesen szabadlábra lehet-e bocsájtani. Addigra az összes gyermeke felnőtt lesz.

A nyomozás kezdetén a 24 éves lány tagadta, hogy bármi köze lenne volt barátja, az alig 22 éves Bradley Lewis halálához. A lány "Mitzee Lewis" néven tette közzé pikáns képeit az OnlyFans-en, amivel évente körülbelül 60 ezer eurót, azaz körülbelül 24 millió forintot keresett. A lány azt állította, az exe el akarta venni a keresetét, ezért vesztek össze. Egy vita alkalmával pedig beleszaladt a 17 centiméteres késbe.

A háromgyermekes anyuka máris hallat magáról, a börtönben nyafog és hisztizik - megdöbbentő, miért!

FOTÓK: hihetetlen, mit követel a börtönben a gyilkos Insta-sztár
  • Abigail gyilkosság anya Instagram
  • Abigail gyilkosság anya Instagram
  • Abigail gyilkosság anya Instagram
  • Abigail gyilkosság anya Instagram

Címlapfotó: Instagram/mitzeelewis

VIDEO
Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat

24 óra