Szakmát váltott ez a lelkipásztor nő, 42 milliót keres havonta aktmodellként - Fotók

Az Isten mindent megbocsájt - feltehetően ebben bízik az a 37 esztendős nő is, aki egy 180 fokos fordulattal hagyta maga mögött a korábbi életét.

A TWN.hu hasábjain korábban mi is bemutattuk már azt a nőt, aki lelkészként ébredt rá, más utat szánt neki az élet és feltehetően a Mindenható is. Nikole Mitchell egy háromgyerekes anyuka, aki maga is vallásos családban nőtt fel, így számára is sokáig a hit volt a legfontosabb dolog az életben. Nem csodálkozott senki, amikor lelkipásztornak állt, aztán az élet válaszút elé állította.

Nikole szép lassan ráébredt, a nők is olyan hatással vannak rá, mint a férfiak, így megkérdőjelezte egyháza korábbi tanításait, majd úgy döntött, az addigi életét maga mögött hagyja. Új szakmát keresett magának, de nem gondolkozott sokáig: az erotika világában kezdte el építeni a karrierjét. Ohio-ban nőtt fel, szerény körülmények között, most, néhány évvel később egy hatalmas kaliforniai villában él.

A napokban egy munkanapjáról számolt be az Instáján, kiderült, aznap több mint másfél millió forintot keresett!

Dúsgazdag lett a pikáns képeivel - Nikole nem szégyelli, amit Isten adott neki!
  • Vetkőző lelkésznő
  • Vetkőző lelkésznő
  • Vetkőző lelkésznő
  • Vetkőző lelkésznő
  • Vetkőző lelkésznő

Címlapfotó: Instagram/mitchellnikole

VIDEO
Szerelmi horoszkóp

24 óra