Megjöttek a képek: tizenéves fiú késelt meg egy másikat Budapesten
Két 14 éves fiúval szemben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség - tudta meg a TWN.hu.
A lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint a két tizenéves srác 2021 májusában egy korábbi nézeteltérés miatt vitatkozott össze Józsefvárosban, majd az egyik fiú megütötte a másikat, aki válaszul egy zsebkéssel életveszélyesen megsebesítette őt. "A késelő fiatalnak ezután a barátnője segített a kés elrejtésében" - áll az ügyészség közleményében. Hozzáteszik: a támadást követően a vádlott még tovább hadonászott a késsel, majd elhagyta a helyszínt és felszólította a társaságában lévő 14 éves lányt, hogy menjen vele ő is.
"A helyszínen maradt többi fiatal a megkéselt fiúhoz mentőt hívott" - folytatják, majd kiderült: a késelő ezután egy XIV. kerületi játszótéren átadta a támadáskor használt kést a barátnőjének, aki azt - azért, hogy a büntetőeljárás sikerét meghiúsítsa - egy VIII. kerületi társasház egyik ablakfordulójában elrejtette. Az ügyészség a késelő fiatallal szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.
Az ügyészség képeket és megrázó részleteket is közölt a támadásról.