Magyar Tinder-csaló: tízmilliókat zsákmányolhatott egy házaspár

A faddi nő csomagja nem érkezett meg, a férfi pedig elérhetetlenné vált.

Az ügyben a szekszárdi rendőrök kezdtek nyomozni és eljutottak a bankszámla tulajdonosához, egy 51 éves budapesti nőhöz. Megállapították, hogy a számlaszámára több hasonló befizetés is érkezett más károsultaktól több, mint 3 millió forint értékben. "A nyomozók a nőt gyanúsítottként hallgatták ki pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Ennek során beismerő vallomást tett és elmondta, hogy a számlanyitásra egy magyar nő és egy afrikai férfi vette rá. A számlán lévő pénzt a későbbiekben a magyar nőnek kellett átadnia" - folytatja közleményét a rendőrség.

Fotó: Profimedia/RedDot-illusztráció

Végül az is kiderült: az 51 éves nőnek más bankoknál is voltak bankszámlái, melyekre 20 és 30 millió forint közötti, eddig ismeretlen károsultak által befizetett pénz érkezett. Ezt is az említett magyar nőnek kellett átadnia. A nyomozás során azonosították a magyar nő és az afrikai férfi személyazonosságát, kiderült, ők egy házaspár, akiknek már korábban is voltak hasonló ügyeik. A budapesti lakásukon megtartott kutatás során mobiltelefonokat, tableteket, laptopot, készpénzt és más bizonyítékokat foglaltak le.

"A 40 éves magyar nőt és a 35 éves nigériai állampolgárságú férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki csalás vétség és pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Előbbi tagadta a bűncselekmények elkövetését, társa pedig nem tett vallomást" - írja a rendőrség, hozzáteszik: a  férfit ezt követően őrizetbe vették, majd a napokban le is tartóztatták.

Címlapfotó: Profimdeia/RedDot-Illusztráció - A Tinder-csaló

24 óra