Videós kihívás miatt lett gyanúsított egy 20 éves budapesti srác - börtönbe is kerülhet

Lopással gyanúsítanak egy 20 éves fiatalt, aki egy videómegosztó oldalon látott kihívásnak tett csak eleget eleget. De a törvények mindenkire vonatkoznak.

Múlt kedden érkezett a hívás a rendőrségre, hogy körülbelül egy hónapja egy idős nő első emeleti lakásának erkélyéről elloptak egy kaktuszt a XV. kerületben. A rendőrség friss közleményéből az is kiderül, a virágtolvaj ügye sokkal érdekesebb és aktuálisabb, mint azt elsőre hinnénk. "Az asszonynak egy szemközti lakó szólt, mert látta, amint valaki a szomszédos erkélyről át-, majd a növénnyel visszamászik. A néni becsengetett a jelzett lakásba, ahonnan egy bocsánatkéréssel együtt visszakapta az ellopott kaktuszt" - olvasható a police.hu-n, így a történet happy enddel is végződhetett volna. De nem.

Májusban aztán újra szóltak az idős néninek, hogy valaki ismét átmászott az erkélyére. Bár ekkor nem tűnt el onnan semmi. "A bejelentést követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. Kerületi Rendőrkapitánysága indított eljárást. Lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki a szomszédos lakás albérlőjét" - írják a rendőrök, majd azt is elárulták: a 20 éves fiatalember beismerő vallomásában azzal magyarázta azóta már megbánt tettét, hogy egy közösségi videómegosztó oldalon látott kihívásnak eleget téve mászott – és lopott.

A fiú at is hozzátette: a második alkalommal már nem ment át a nénihez, csak tornázott. A rendőrség viszont felhívja a figyelmet, a lopásért két évig terjedő szabadságvesztés is járhat.

Címlapfotó: 123rf.com

VIDEO
Szerelmi horoszkóp

24 óra