Válságban Jay-Z és Beyonce házassága - A világ legdrágább autóján is osztozniuk kéne - Fotók

A legfrissebb hírek szerint csak az anyagiak miatt nem szeretnének válni, a kapcsolatuk mélyponton van. Ami biztos: a világ legdrágább autóa is az övék, és ehhez foghatót biztos nem láttál még.

Alig két évell ezelőtt mutatta be a Rolls Royce a Boat Tail névre keresztelt modelljét, aminek azóta is csodájára jár a világ. "Nem csoda, hiszen a "kerekes jachtból" mindössze három példányt építenek - darabja pedig 23 millió euróba, azaz kereken 8 milliárd forintba kerül" - írtuk két éve, és akkor azt is elárultuk, az első példányt nem akárki, Jay-Z és Beyonce vette meg. Nos, most elkészült a második példány, ami már 28 millió dollár, azaz közel 10 milliárd forint. 

Igen ám, de Beyonce és Jay-z kapcsolata válságba került!

A friss hírek szerint tizenöt év után került a sztárpár kapcsolata mélypontra. A család egyik barátja a Bild am Sonntag-nak elmondta, hogy már külön hálószobában alszanak, és csak az anyagiak miatt nem váltak még el. Közel kétmilliárd dolláros, azaz 700 milliárd forintos vagyonuk van. Beyoncé állítólag úgy érzi, hogy férje, aki egyben a menedzsere is, nyomást gyakorol rá. Ahelyett, hogy egyre jobban és jobban hajtaná a zenei karrierjét, inkább a közös gyerekeikkel foglalkozik.

De mi kerülhet a közös autójukban 8 milliárdba? Mutatjuk a képeket!

Ilyen autót nem mindennap láthatsz - nem véletlenül kerül 8 milliárdba!
  • Jay-Z Beyonce válás autó Rolls-Royce
  • Jay-Z Beyonce válás autó Rolls-Royce
  • Jay-Z Beyonce válás autó Rolls-Royce
  • Jay-Z Beyonce válás autó Rolls-Royce

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

24 óra