Toplistás körözött volt a világban Andrea - 11 év után Dominikán fogták el - Fotók

Több mint félmilliárd forintos kárt okozott, amiért több mint 15 év börtönt kapott, Andrea 2012-ben eltűnt, azóta pedig más néven egy egzotikus szigeten épített karriert. Nem akérhogy fogták el.

Bő egy évtizede körözték a ma már 43 éves D. Andreát, aki 11 éve tűnt el a hatóságok elöl. A rendőrség most szenzációs hírt közölt: a toplistás körözött bűnözőt elfogták. "A fehérgalléros körözött bűnözőt hazánkban pénzmosás, csalás és költségvetési csalás miatt eredetileg több mint 15 év szabadságvesztésre ítélték távollétében, miután közel két tucat bűncselekmény során társaival közösen mintegy 520 millió forintos kárt okoztak a sértetteknek" - írják.

A rendőrök emlékeztettek: az ellene hozott ítéletek szerint D. Andrea kezdetben – a 2000-es évek közepén – egy áfacsaló hálózatot működtető könyvelőpáros jobbkezeként tevékenykedett Debrecenben, később pedig már saját üzleteket is bonyolított. "Szakterülete a banki kapcsolatok és a hitelcsalás volt, de legnagyobb dobása egy árucsalási ügy volt 2012-ben: akkor egyetlen bűntársával csak papíron létező gabona eladásával több mint negyedmilliárd forintot kerestek" - írja a police.hu.

Nem csak Magyarország, az Europol is toplistára tette az eltűnése után - hihetetlen, hogy és hol bukkantak rá!

FRISS FOTÓK: Andrea Dominkán kezdett új életet, így fogták el
  • Dominika Andrea körözés toplista csalás
  • Dominika Andrea körözés toplista csalás
  • Dominika Andrea körözés toplista csalás
  • Dominika Andrea körözés toplista csalás

Címlapfotó: Police.hu

24 óra