VIDEÓN A PILLANAT! Így ismerkedett meg Szabó Zsófi és Shane Tusup

Június 7-én ismerte meg egymást Shane Tusup és Szabó Zsófi és erről egy videó is van, ami azóta is az interneten látható. Beszédes képsorok - a pár ma felvállalta a kapcsolatát.

Az RTL Reggelinek a vendége volt nyár elején Shane Tusup, akkor Peller Mariann és Szabó Zsófi faggatta őt az életéről. Akkor még sem Zsófi, sem Tusup nem sejtette, hogy ez a találkozás az egész életüket megváltoztatja majd. A Best magazinban most először nyilatkoztak már párként, és az is kiderült, Zsófi akkor még nem akart ismerkedni a válása miatt, Shane-nek viszont nagyon megtetszett a műsorvezető, pedig a sztáredző akkor még boldog párkapcsolatban élt.

Legalábbis erről nyilatkozott az őt faggató műsorvezetőknek. A beszélgetés videója máig elérhető. És beszédes.

"Nem tudtam és nem is akartam még nyitni egy új kapcsolatra. Shane viszont nem adta fel, hogy közel kerüljön hozzám. A kitartása pedig levett a lábamról. Nagyon jól udvarolt, hihetetlen romantikus alkat. Volt, hogy a semmiből egy virágcsokor várt az ajtóm előtt. De ami a legfontosabb, hogy az a fajta támogatás, amit ő nyújt nekem az élet minden területén, egyedülálló" - nyilatkozta most Szabó Zsófi a Bestnek, és az első randijukról, kapcsolatukról is részletesen beszámoltak.

Shane pedig határozottankijelentette: Zsófi élete szerelme!

Íme a mesébeillő szerelem első pillanatai - mint egy képregény!
  • Best magazin
  • Shana Tusup és Szabó Zsófi
  • Shana Tusup és Szabó Zsófi
  • Shana Tusup és Szabó Zsófi
  • Shana Tusup és Szabó Zsófi
  • Szabó Zsófi

Címlapfotó: RTLKlub/ScreenShot

24 óra