VESZÉLY! Ha ilyen emailt, vagy SMS-t kapsz, ne kattints rá!

Covid-igazolványra hivatkozó, csaló e-mailekre figyelmeztetett a kibervédelmi intézet.

"Intézetünkhöz több bejelentés érkezett olyan trójai vírust terjesztő e-mailek vonatkozásában, amelyek az Európai Unió által kiadott digitális Covid- bizonyítványra hivatkozva kísérlik meg a felhasználók megtévesztését." - kezdte bejegyzésében a kibevédelmi intézet, majd azt is kifejtették, hogyan fertőzi meg a készülékeket az elektronikus úton érkezett csatolmányok.

"A levélben a csatolmány megnyitását követően, az áldozat eszközére egy tömörített fájl töltődik le, amelyben a Lokibot nevű trójai típusú vírus egyik variánsa található. Az ilyen típusú kártevők elsődlegesen információgyűjtő kémprogramok, amelyek – többek között – a billentyűleütések figyelésére is képesek.

Az eddig beérkezett esetek alapján a levelek látszólagos feladója a covid.bizonyitvany@ugyfelkapu.gov.hu e-mail cím, a levél tárgya pedig „Covid vakcina digitális tanúsítvány”."

- írják, majd pontokba szedve leírják, mit javasolnak a felhasználóknak, ha ilyen esettel találkoznak.

Soha ne kattintson az e-mailben érkező hivatkozásokra, amelyek ismeretlen állományok letöltését vagy bejelentkezési, személyes, egyéb adatok megadását kérik!

Minden esetben külön keressen rá az érintett cég, vagy szervezet hivatalos weboldalára, és ott bejelentkezve ellenőrizze a kapott üzenet valódiságát!

Az üzenet valóságtartalmáról az érintett cég, vagy szervezet hivatalos tájékoztató felületein elérhető kapcsolati adatokon keresztül is meggyőződhet.

Előfordulhat, hogy az adathalász üzenetek csatolmányt is tartalmaznak (pl. egy Microsoft Word dokumentum, egy tömörített, .iso vagy .pdf kiterjesztésű fájlt). Ezeket ne nyissa meg, és ne töltse le!

Amennyiben adathalászatra utaló eseményt tapasztal vagy azzal összefüggésben csalás áldozatává vált, haladéktalanul tegyen bejelentést a csirt@nki.gov.hu e-mail címen, vagy az nki.gov.hu weboldalon keresztül.

Címlapkép: 123rf.com

24 óra