Durva dolgot tett Demi Lovato - kitálalt az ex a szakításról! - Fotók

Váratlan fordulat

Szinte csak órák teltek el azóta, hogy kiderült, szakított Demi Lovato és jóképű vőlegénye, a férfi megdöbbentő dolgot osztott meg a világgal.

A rajongók ismét Demi Lovato egészségéért kezdtek aggódni, sőt, talán olyanok is akadnak, akik könnyeket ejtettek érte, hogy a napokban véget ért a kapcsolata, egy friss hír most aapjaiban ad más színezetet a történetnek. De ne szaladjunk úgy előre. Az énekesnő bő két éve jött vissza a halál torkából, drogtúladagolása után sokáig rehabon volt, majd az az evésben talált vigaszra, így alaposan kikerekedett. Áprilisban meg is lepte a világot, amikor kiderült, a Disney jóképű sztárjával jött össze, szerelmőket felvállalták, nyáron pedig már az eljegyzésen is túl voltak. Órákkal ezelőtt jött a meglepő fordulat: már nincsenek együtt.

via GIPHY

Demi elmúlt éveit ismerve okkal aggódhatott volna érte a világ, de mára a jelek szerint mindenki megnyugodhat. Volt szerelme ugyanis nem hagyta szó nélkül a történteket, és természetesen nem is akarta elhallgatni azt, ami történt. Mert bár Demi egyik barátnője név nélkül lenyilatkozta, a pár békében, szeretetben vált le, és közösen döntöttek így, ma már sokan azt is felvetik, a névtelen informátor maga Demi lehetett. Legalábbis erre is lehet következtetni Max ehrich egyik árulkodó posztjából.

A Disney jóképű sztárja a közösségi oldalán cattanós üzenetet tett közzé!

Ezek után lesz férfi, aki közel engedi magához Demit?

Címlapkép: Profimedia/RedDot

24 óra