Elutasította az iskolai szerelme, 77 kilót fogyott bosszúból ez a lány - Fotók

16 évesen már 136 kilót nyomott, esélye sem volt szíve választottjánál. 

Gyorséttermi kosztokon, mirelit kajákon nőtt fel Rachel, aki alig 12 évesen az édesnayját is elvesztette. Halálát feltehetően az egészségtelen életmód okozta, az asszony rákos beteg lett, áttétei miatt azonban nem tudták megmenteni. Természetesen a fiatal lány az evésbe menekült, és tizenévesen már több mint egy mázsát nyomott a mérlegen. Hiába próbáltak beszélni vele a szerettei, a kezdő lökést a szerelme adta meg: kijelentette, nem vonzódik már hozzá.

via GIPHY

Rachel ekkor egy este otthon ült a számítógép előtt, hirtelen elsötétedett előtte a képernyő, és ekkor tudatosodott benne: nem akar még több évet így leélni - írja a ragazze.hu. Másnap vett egy pár sportcipőt és kemény edzésbe kezdett. Étrendjéből száműzte a cukrot és a szénhidrátokat és nem kevesebb, mint 77 kilótól szabadult meg. Közösségi oldalán egyelőre csak alig több mint hétezren követik, ez a szám feltehetően még csak ost fog nőni.

Rachelből ugyanis egy igazi bombázó lett - aki most már simán nemet mondhat a középiskolai szerelmének is.

Hihetetlen! Bizony, ez a bombázó az egykori Rachel ma!

Címlapfotó: Instagram/heffner365

24 óra