Kicselezte a karantént egy lázas kínai nő - Európába utazott!

A koronavírus már Európában is felbukkant, egy kínai nő pedig most közellenség lett a világban. Érthető az ok...

Nagy a felháborodás világszerte egy kínai nő miatt,főleg a közösségi oldalakon keltek ki magukból az emberek. A Yan nevű épp a koronavírus kiindulási helyéről, Vuhanból szeretett volna Franciaországba utazni, a reptéren található hőkapuk azonban kiszúrták, hogy lázas, így nem engedték a gépre. "A hírhedt koronavírus egyik tünete ugyanis a láz, és mivel nála jelentkezett ez, így nem lehetett kizárni a halálos járvány jelenlétét, de őt ez nem érdekelte. Lázcsillapítót vett be repülés előtt, így sikerült felszállnia a gépre." - írja a noizz.hu.

Fotó:Profimedia/RedDot

Franciaországban pedig megvalósította, amiért valójában utazott: evett egy jóízűt a Michelin-csillagos étteremben, ahová vágyot. Sőt, az internetre is kiposztolta mindet. A Sun híre szerint a kínai kormány megtalálta a nőt, akit arra kértek, jelentkezzen a francia hatóságoknál, hogy megvizsgálják őt, hordoza-e a koronavírust. "Végül a tünetei elmúltak, így kiderült, hogy nem volt komoly baja. De ez persze nem rajta múlt, mivel az önzősége miatt akár több száz ember is megfertőződhetett volna, emiatt pedig természetesen rengeteg támadás érte őt, és valószínűleg már megbánta a felelőtlen dolgot." - írja a noizz.

Címlapfotó: Profimedia/RedDot-Illusztráció

24 óra