"A hír igaz. De..." - Megszólalt VV Frenki, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben
A TWN.hu is megírta: kábítószerkereskedelem miatt körözik Jámbrik Ferencet, azaz VV Frenkit. Az egykori villalakó 3 év vörtön kapott, de most egy részletes vallomásban azt állítja: ártatlan.
"A sajtóban megjelent hír igaz: Ebből az ügyből kifolyólag elfogatóparancsot adtak ki ellenem.
Ennek ellenére határozottan kijelentem, mint ahogy az egész büntetőeljárás alatt hangsúlyoztam: ártatlan vagyok. Az eljárás során a nyomozóhatóság egyetlen egy olyan konkrét ügydöntő bizonyítékot sem tudott felmutatni, ami a bűnösségemet minden kétséget kizáróan bizonyítaná, az egész eljárást egy középkori boszorkány üldözéshez hasonlíthatám, ahol nem a rendőrségnek kell bizonyítani a bűnösségemet, hanem nekem az ártalanságomat" - kezdi a terjedelmes bejegyzését VV Frenki.
Ausztriai vendégmunkások
A története szerint Ausztriában ismert meg két magyar srácot, ők kérdezték meg tőle, nem akar-e másodállást, füvet csempászni. Frenki állítólag nemet mondott kétszer is és ezzel az ügy el is lett felejtve. Frenki egy kamionos céghez került, Európát járta, a két férfivel nem tartotta a kapcsolatot. Ők ezek után buktak le Ausztriában, és kaptak börtönt, de az ügyükben még csak tanúként sem hallgatták ki az egykori villalakót.
Évekkel később jött egy hívás: egy rendőr kereste a már itthon élő Frenkit, eljárás folyik. A két srác vallomása alapján!
"A kihallgatásomat követően házkutatást tartottak az otthonomban, ahol mindent átkutattak és semmilyen kábítószert, vagy kábítószer kereskedelemmel összefüggő segédeszközöket nem találtak. A kislányom tejfogait el is vitték, amit bevizsgálás után visszakaptam. Ekkor tudtam meg, hogy az a két úrnak nem mondható ember a saját eljárásuk során, hogy a saját irhájukat mentsék össze-vissza hazudoztak, mindenféle történetet kitaláltak és az egyik történetük szerint én voltam a futár" - írja bejegyzésében Frenki, aki az ügyben végül el is ítéltek, sőt, három év börtönt is kapott, de amikor bevonult, állítólag elküldték.
Hogy miért? A bejegyzéséből az is kiderül:
Címlapfotó: Facebook/Jámbrik Ferenc














