Ősz szakállas, pocakos szőrmók lett a Jumanji sztárjából - Fotók

Hét éve mutatták be, majd öt éve jött a folytatás - a Jumanji két új epizódja azóta is rendszeresen látható a képernyőn, a főszereplőket pedig továbbra is nagy érdeklődés övezi. Bár egyikük mára felismerhetetlen lett.

Ma már csak kevés fiatal tudja, jövőre már harminc éve lesz, hogy Jumanji címmel bemutatták a filmet, amit Chris Van Allsburg azonos című könyve alapján készítettek. Abban a filmben egy 100 évvel korábban elásott társasjáték kerül elő, majd okoz bonyodalmakat, amikor egy testvérpár játszani kezd vele. Nos, nem spoilerezzük el, de annyi szent: minden Jumanji rajongónak meg kell néznie ezt is. Már csak azért is, mert Robin Williams mellett az egyik gyermek szerepében Kirtsen Dunstot is megcsodálhatjuk gyerekként.

VIDEO
Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel

Oberon és a többiek

2017-ben aztán jött az új, modernkori Jumanji, amiben már nem egy társasjáték, hanem egy játékkonzol szippant be négy fiatalt. Őket ugyanazon a napon büntetik meg az iskolában, így a pincében takarítva bukkannak a játékra. Miután bekapcsolják, pillanatok alatt találják magukat a Jumanjiban, ahonnan csak akkor szabadulhatnak meg, ha végigjátsszák a játékot. Nem túlzás, az alkotás sikeráhez nem csak a történet, de a páratlan szereposztás is hozzájárult. Dwayne Johnson, Kevin Hart, Jack Black és Karen Gillan legendás négyest alkotott, csak úgy, mint a 2019-es folytatásban.

Közülük egy ma már felismerhetetlen - természetesen nem Karen Gillian az! Friss képek és részletek a galériánkban.

Galéria: Oberon professzor felismerhetetlen - Így néznek ki a Jumanji sztárjai ma
  • Jumanji, film, Jack Black,
  • Jumanji, film, Jack Black,
  • Jumanji, film, Jack Black,
  • Jumanji, film, Jack Black,
  • Jumanji, film, Jack Black,

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

24 óra