"Szeretnék gyermeket" - Álombulival lepte meg a szerelme az ATV népszerű műsorvezetőjét - Fotó

Ötven éves lett az ATV Start és Fórum műsorvezetője, több mint harminc éve nem volt ilyenben része.

“Sokan a korukra hivatkozási alapként tekintenek – hogy az tiszteletet ébresszen másokban" - kezdte a Naphire.hu-nak Somos András, aki szerint azonban a kor nem érdem, hanem egy állapot. A műsorvezető ugyanakkor elárulta, szerelme, a szintén a csatornánál dolgozó Gulyás Eszter nem akármilyen meglepetéssel lepte meg. “Eszter álombulit szervezett nekem meglepetésből. Azt mondta aznap, amikor 50 lettem, majd bulizunk szombaton. Azt hittem, a családomat összeszervezte, hogy velem ünnepeljen, és ezt nevezi bulinak. (Eszter ugyanis nem nevezhető nagy bulisnak). Szombaton viszont azt mondta, mikor találgattam, mi a meglepetés, hogy lefoglalt egy jó étteremben egy asztalt" - kezdte a beszámolóját Somos, de ezzel nem volt vége.

A helyszínen ugyanis nem pusttán egy vacsoráról volt szó. "Aztán megszólalt az a dal, ami nekem sokat jelent, ha felcsendül – ez a lila hűség dala: “Lehet, hogy boldogan élhetnék bárhol a Földön. Találnék szerelmet, szerencsét, úgy, ahogy én szeretnék, de nem tudom, mit éreznék, ha egy pályára kimennék, azt hiszem, a szívemet kéne kicseréljék.” Közben ott volt az életem minden meghatározó korszakából sok-sok ember, akik csak azért jöttek, hogy együtt ünnepeljünk. Utoljára 33 évesen volt meglepetés-bulim, mert inkább én szeretek meglepetéseket szerezni, de ez a jelenet olyan, ami az utolsó pillanatokban biztos, hogy lepereg az életfilmben" - folytatta a tévés, aki a Naphire.hu kérdésére azt is elárulta, milyen hiányérzete van az életben.

“Sokan olvashatták, hogy szeretnék gyermeket. Szerencsére ez nem one man show – és ezen a téren sincs köztünk érdekellentét Eszterrel. Mondjuk egy egyszeres válogatottság sem lenne rossz – így utólag” - tette hozzá mosolyogva.

Címlapfotó: Instagram/somosandras

VIDEO
Szerelmi horoszkóp

24 óra