1988-tól az egész világ az ő dalát énekelte, ma senki nem ismeri fel a világsztárt

A nyugat-német származású énekesnő épp akkor lett világsztár, amikor már Magyarországon is foghatóak voltak a külföldi csatornák.

A nyitóképünkön szereplő énekesnő neve máig ismerősen cseng idehaza is, pedig a német, de maláj és szingaléz ősökkel is rendelkező sztár legnagyobb slágere 34 évvel ezelőtt született. Ő kilenc évesen kezdett el gitározni, és 16 évesen írta első komolyabb dalát, 19 évesen pedig a fent említett dallal az egész világot meghódította.

Ezt a szelfijét ő posztolta - senki nem ismeri fel:

Fotó: Instagram

Az énekesnő nyáron már 53 éves lett. Azóta is aktív, főleg akkusztikus számaival és albumaival járja a világot. Olyan átütő sikert, mint az 1988-as esztendő, azonban már egyik száma se hozott a számára. Legutolsó lemeze 2016-ban jelent meg, a közösségi oldalán alig több mint 11 ezren követik. Hihetetlen, pedig azt a bizonyos dalt szinte mindenki ismeri a világon ma is, a fiatalok is.

Nos, sejted már, kiről lehet szó? Annyit segítünk még: TT!

Lapozz a megfejtésért!
VIDEO
Szerelmi horoszkóp

24 óra