Szívdöglesztő modellel randizik Charlize Theron - Nem akárkinek az exe - Fotók

Halle Berry exével randizik Charlize Theron - harsogja a média a tengerentúlon. A férfi piszkosul jóképű, főállású modell.

A 46 éves Charlize Theron újra szerelmes  - legalábbis ezt állítja az "Us Weekly" egyik forrása. Ráadásul nem akárkivel boronálták őt össze, egy olyan ismert férfival, akivel kapcsolatban öt évvel ezelőtt már került hasonló helyzetbe. Sőt, 2017-ben le is fotózták őket együtt, a színésznő azonban akkor minden spekulációt visszautasított. Azt mondta, hogy csak véletlenül találkoztak. "Körülbelül három másodpercig találkoztam vele. Ahogy elsétáltam mellette, köszöntem neki, mert a gyerekeink ugyanabba az iskolába járnak" - tisztázta magát Andy Cohen műsorában.

Nos, a jelek szerint most ismét Halle Berry exe miatt kellene magyarázkodnia a színésznőnek. Az amerikai lap forrása ugyanis határozotan állítja, Gabriel Aubryval randizik Charlize Theron. A bennfentesszerint ők ketten "nagyon lazán" viszonyulnak egymáshoz, és élvezik az együtt töltött időt. Állítólag a kibontakozó kapcsolatuk is "lassan halad", azaz semmit nem akarnak elsietni. A 45 éves férfinak lánya is született Halle Berry-től, ami még pikánsabbá teszi az új szerelemről szóló pletykákat.

Charlize Theronnak két örökbefogadott lánya van, a 10 éves Jackson és a 8 éves August. A színésznő állítólag 2015 óta szingli, akkor szakított Sean Pennel.

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

24 óra