56 éves lett Samantha Fox - Ő párja, esküvőre készülnek - Fotók

16 évesen kezdett modellkedni, majd énekesnőként is meghódította a világot - köszönhetően dús dekoltázsának is. Samantha Fox szülinapos.

Hihetetlen, alig volt csak 20 éves, amikor megjelent az első kismeleze, a Touch Me (I Want Your Body) című dal pedig futótűzként járta körbe a világot. Megkockáztatjuk, a dal nem lett volna ennyire sikeres a provokatív szöveg és a videóklip nélkül. Samantha akkoriban a modellkarrierjének is köszönhetően valóságos szexszimbólum volt, így a férfiák álmainak gyakori főszereplője. A dal 17 országban vezette a slágerlistákat, felfigyelt rá Amerika is, ami hatalmas lökést jelentett a nemzetközi karrirejében.

VIDEO
Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat

Ezt követően sorra adta ki az albumokat, összesen hetet. A kezdeti sikereit azonban nem tudta überelni. Igaz, így is világhírű lett, amihez hozzájárult, hogy színésznőként is egyre több sorozatban mutathatta meg magát. Majd 1996-ban, 30 évesen a Playboy címlapján jelent meg, és ledobta a textilt. Mindeközben persze őt sem kerülhette el a szerelem. Pályája elején Peter Foster volt a párja, aki a kezét is megkérte, de Fox kosarat adott. Sokakat meglepett, amikor 2003-ban felvállalta, hogy menedzsere, Myra Stratton a társa, a nő 2015-ben hunyt el, rákos volt. 

Samantha nehezen dolgozta fel ezt a traumát, de hat éve újra rátalált a boldogság...

Fotók: így néz ki ma Samantha Fox - ő meg a menyasszonya
  • Samantha Fox
  • Samantha Fox
  • Samantha Fox
  • Samantha Fox

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

24 óra