Bekamerázta az üzletét, mert sorra tűntek el a ruhák Kecskeméten: ami ezután kiderült, nem hitte el
A TWN.hu információi szerint a leltárnál tűnt fel a hiány: miután a tulaj kamerákat szerelt fel, hamar kiderült az igazság.
Viszik, mint a cukrot
A kecskeméti üzlet vezetője a egy leltár során figyelt fel arra, hogy hiány van a készletben, ezt követően döntött úgy, hogy megpróbál saját maga utána járni a történteknek. Biztonsági kamerákat szereltetett fel, a felvételek pedig hamar egyértelművé tették, kik állnak a rejtélyes eltánések hátterében:
A takarítással megbízott két nő!
"A két nő nem aprózta el: többször is tucatnyi ruhát vittek el az üzletből több százezer forint értékben. Úgy dolgoztak össze, hogy egyikük betolta a takarítókocsit az öltözőfülkébe, míg társa folyamatosan hordta be a ruhákat" - közölte a rendőrség. Hozzátették: az öltözőben eltávolították az áruvédelmi eszközöket, majd elrejtették a zsákmányt, később pedig észrevétlenül hazavitték.
Megdöbbentő képek a galériánkban!
A tulajd ezutén értesítette a rendőröket, akik hamar elfogták a két asszonyt, az otthonaikból pedig nagy mennyiségű lopott ruhanemű is előkerült. A lefoglalt termékeket visszaadták a tulajdonosnak.



















