15 éves ikerlányaival állították meg a sóshartyáni apát: amit a kocsiban találtak, azért előzetesbe is került
A rendőrség még mindig nagy erőkkel nyomoz a Delta program keretében: ez a nógrádi édesapa ennek az áldozata. De a két lánya is, akikkel épp együtt autókázott.
Apa
A TWN.hu információi szerint a szécsényi zsaruk március 12-én, csütörtökön délben a 22-es főúton Szécsény közelében ellenőriztek egy autót, amelyet egy 26 éves magyargéci férfi vezetett. "Az öreg Mazda fülkéjében egy – a rendőrök által már ismert – 45 éves sóshartyáni férfi és 15 éves ikerlányai utaztak" - írja ezzel kapcsolatban a rendőrség a honlapján. A rendőröknek azonban azonnal feltűnt, az apa igencsak feszült és ideges, így úgy döntöttek, alaposabban megvizsgálják a kocsit és az utasokat is. Ennek során került elő egy bozótvágó kés, egy boxer és egy pillangókés is, azonban nem ezek pecsételték meg az ikerlányok apját.














