Megnézik a biztonsági kamerát a ház új tulajdonosai és rájönnek, hogy nincsenek egyedül
"Két kiskutya" - teszi hozzá a nő. "Az omladozó falszigetelésben játszottak, mintha az lenne az egyetlen puha hely az alvásra" - fogalmazott.
Menedék
Másnap a család elment megnézni a két kutyát, és meg is találták őket az építkezésen, aludtak. "De amint embereket láttak, pánikba estek. Életükért futottak, és eltűntek a romok között." A család nem tudta, mit tegyen, ezért vette fel a kapcsolatot Suzette szervezetével, amely azonnal a segítségükre sietett. Amit az állatmentő a helyszínen talált, összetörte a szívét:
"Láttuk, hogy még a szétszórt kartondobozokat is rágcsálták, valószínűleg valami ennivalót keresve."
Hatalmas kihívás volt Suzette számára, hogy elkapja a rémült kölyköket. Míg az egyik állat azonnal elmenekült és eltűnt, a nő egy légkondicionáló alatt megtalálta a fehér kutyát. Miután félretolta a nehéz felszerelést, sikerült pórázt tennie a kölyökkutyára. Hogy megmentse a kis barátját is, úgy döntött, hogy csapdát állít, amelybe illatos jutalomfalatokat is szórt. A terv bevált, és a fekete kölyköt még aznap este elfogták.














