Vannak gyerekkori félelmek, amelyeket felnőttként már csak legyintve emlegetünk. De mi van akkor, ha ezek a szokások és emlékek valójában egy mélyebb, közös élményre utalnak?

Ártatlan gyerekkori furcsaságok – vagy több volt mögöttük?

A gyerekkor tele van olyan apró rituálékkal és furcsa beidegződésekkel, amelyeket sokáig természetesnek gondolunk. Volt, aki nem tudott elaludni égő lámpa nélkül, más minden este benézett az ágy alá, vagy ragaszkodott hozzá, hogy a szoba ajtaja résnyire nyitva maradjon. Ezeket a viselkedéseket a felnőttek gyakran egyszerű „gyerekes képzelgésként” kezelték, és ritkán gondolták mögé komolyabb jelentést.

Pedig a félelem a sötéttől az egyik leggyakoribb gyermekkori élmény, mégis sokan szégyenérzettel vagy zavarral emlékeznek vissza rá. Mintha már akkor is éreztük volna, hogy erről „nem illik” beszélni. A legtöbben idővel kinövik, másoknál viszont finom nyomokat hagy felnőttkorra is: egy enyhe szorongást sötétben, rossz érzést teljes csendben, vagy azt az ösztönös mozdulatot, amikor lefekvéskor felkapcsoljuk a folyosói lámpát.

Érdekes módon ezek az emlékek gyakran csak akkor kerülnek elő, amikor mások mesélnek hasonló élményekről. Hirtelen rájövünk, hogy nem voltunk egyedül, és hogy bizonyos viselkedések szinte „sablonszerűen” ismétlődnek sokaknál. Mintha lett volna egy láthatatlan lista, amit gyerekként sokan kipipáltunk.

Az alábbi öt állítás is ilyen. Ha több is ismerős közülük, könnyen lehet, hogy nem csupán átlagos gyerekkori félelmekről volt szó. A valódi magyarázat azonban csak a következő oldalon derül ki.