Ezzel a trükkel 5 perc alatt elalszol: ha kipróbálod ezt a technikát, sosem fogod abbahagyni az alkalmazását!

Dr. Karan Rajan TikTok oldalán osztotta meg követőivel azt az alvástechnikát, amit az Oxfordi Egyetem egyik professzorától tanult, és kivétel nélkül szinte mindenkinél beválik.

Inszomnia

Mindannyian voltunk már abban a helyzetben, hogy hiába fáradtunk el napközben, majd vettünk egy finom, forró fürdőt este és még egy teát is elkortyoltunk, egyszerűen nem tudtunk elaludni. Ilyenkor az emberek többségének agya folyamatosan jár, és gyakran még egy hosszú nap után sem jön álom a szemünkre, bármivel is próbálkozunk. Márpedig ez egy igazi stresszforrás, hiszen az agyalás késő este, mikor aludni szeretnénk, igazán bosszantó: visszajátszuk a nap korábbi eseményeit, idegeskedünk azon, hogy miért nem tudunk elaludni, vagy épp milyen teendők várnak ránk másnap, esetleg egy évekkel ezelőtti történést vagy beszélgetést idézünk fel. Ezek a szüntelen gondolatok ébren tartanak minket, ám szerencsére van megoldás, és altató sem kell hozzá: egy orvos olyan trükköt mutatott követőinek a TikTok-on, amely garantáltan álomba ringat.

Lapozz a részletekért!
VIDEO
Szerelmi horoszkóp

24 óra