Négy évig élt együtt a halott férjével egy nő - a holttestével osztotta meg az ágyát

Úgy hangzik, mint egy horrorfilm forgatókönyve: éveken át a halott férje melett aludt egy 50 éves nő. A gyerekeit meg megfenyegette, hogy ne beszéljenek erről.

Négy gyermekükkel együtt éltek az oroszországi Leningrád melletti házukban - egészen addig, amíg négy évvel ezelőtt hirtelen heves vita nem tört ki közöttük. A New York Post beszámolója szerint az 50 éves Szvetlana a veszekedés során ráordított a férjére, és szó szerint a "halálát kívánta", mire az 49 éves Vlagyimir összeesett és meghalt. A nő eleinte tudomást sem vett a földön holtan fekvő férjéről, mígnem az egyik lánya egy idő után rájött, hogy valami nincs rendben az apjával.

Fotó: 123rf.com-illusztráció

Ahelyett azonban, hogy riasztotta volna a rendőrséget vagy mentőt hívott volna, a négygyermekes anyuka megdöbbentő dolgot tett: férje holttestét egy takaróba csavarta, majd bevitte a hálószobába és a közös hitvesi ágyba helyezte. Ezt követően megtiltotta a 8 és 17 éves ányainak és 11 éves ikerfiainak, hogy további kérdéseket tegyenek fel ezzel kapcsolatban. Sőt, megfenyegette őket, hogy ha nem teszik, árvaházba vagy pszichiátriára záratja őket.

A történet horrorisztikus véget ért...

Lapozz a folytatásért!
VIDEO
Szerelmi horoszkóp

24 óra