90 km/h-s szél, akár 18 fok: riasztást adtak ki az ország háromnegyedére

Tizennégy vármegyére frissítette a riasztását a Magyar Meterológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. A hétfőn hajnalban közzétett friss közlemény tavaszias hőmérsékletekről és viharos szélről szól.

A TWN.hu információi szerint hétfőn délnyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet, és egyre inkább a szűrt napsütés válik jellemzővé a fátyolfelhők mellett. "Délelőtt helyenként még előfordulhat eső zápor, később csapadék már nem valószínű. Az ország délnyugati harmadán jobbára mérsékelt marad a légmozgás, másutt azonban erős, viharos lesz az északnyugati, nyugati szél" - írja a met.hu. 

A hőmérséklet délután 10 és 19, késő este 3, 10 fok között várható. 

Fotó: Met.hu

14 vármegyére adtak ki riasztást: viharos, néhol még attól is erősebb szélre kell ma számítani.

Lapozz a folytatásért!

24 óra