Egyszerre 5 nőt ejtett teherbe a zenész: amit ezután tesz, mindenkit sokkol - Videó
Hihetetlenül hangzik, de egy amerikai zenész állítólag öt nőt ejtett teherbe nagyjából egyszerre. Ám ahelyett, hogy elmenekülne, a 22 éves férfi mindenkit meglep a döntésével.
A fiatal zenész, Zeddy Will a jelek szerint igencsak örül annak, hogy rövidesen apa lesz, ráadásul ötszörös. Legalábbis erről tanúskodik az a hatalmas bababuli, amit január 14-én rendezett születendő gyermekei anyukáinak Queensben. A fotókon és videókon az öt nő pózol boldogan, hatalmas, kerekedő pocakkal. Középen pedig a sugárzó apa, Zeddy, aki láthatóan több mint büszke arra, amit tett. Furcsa, de látszólag a nők között nyoma sincs féltékenységnek. Épp ellenkezőleg: úgy tűnik, mintha mindenki elfogadta volna a sorsát, és együtt készülnének arra, hogy egy hatalmas családban, gyerekekkel körülvéve élnek majd a jövőben.
Egyikőjük a szintén zenész Lizzy Ashliegh az Instagramon vicces bejegyzést tett: "Azt hiszem, most már testvérfeleségek vagyunk". Sőt, később azt is hozzáteszi, hogy ők, a leendő anyukák is elfogatdák egymást, mert "jobb a kicsiknek", ha egy "nagy családban" nőnek fel. Lizzy mellett a Bonnie B, Kay Merie, Jylene Vila és Iyanla Kalifa Gallett nevű nők is gyermeket várnak Zeddy Willtől. És köztük látszólag tényleg nagy az egyetértés: "Imádjuk a kisbabánk apukáját! Nem fogjuk tönkretenni a babáink életét!"