Járgány gyerekeknek? Szuper meglepetés lehet egy elektromos kisautó

A baba fejlődésének egy jelentős állomása, amikor önállóan feláll, majd járni kezd. Ezt követően egyre jobban élvezi, hogy szabadon mozoghat, és előbb-utóbb szüksége lesz járgányokra is e tevékenységéhez. (x)

3 éves kortól már az elektromos járgányok is szóba jöhetnek

A legmenőbb babajárművek között ma már igazán különlegesek is vannak: a futóbiciklik, triciklik, bébitaxik és kismotorok mellett 3 éves kortól már az elektromos járgányok is szóba jöhetnek. Nagyon nagy örömet szerezhetünk a gyerkőcnek például a Baby Lion elektromos kisautóival is, de akár quadot vagy elektromos kismotort is beszerezhetünk a webáruházból.

Nézzük, mit kell tudni ezekről a járművekről! Előre eláruljuk, hogy távirányíthatóak, így tehát nincs ok az aggodalomra!

Az elektromos kisautók

A mozgásfejlődés során a baba először megtanul járni, majd szaladni és ugrálni, később pedig egyre nagyobb igénye van arra, hogy minél messzebb jusson és minél gyorsabban. Éppen ezért a legtöbb gyerkőc örömmel kezdi el használni a futóbiciklit vagy a rollert 2 éves korában.

Ahogy azonban nő a csöppség, érdekelni kezdik az elektromos járművek is, mint amilyen a kismotor vagy az autó. Hogy is lehetne ez másképp, hiszen ő maga is naponta utazik kocsiban, és számára az a felnőtt, aki tud vezetni egy autót, varázserővel bír.

elektromos kisautók gyerekeknek

Teljesen természetes hát, hogy óvodáskorban - amikor a gyermek a szerepjátékokban éli meg, dolgozza fel a mindennapi történéseket - ő maga is ki akarja próbálni az autóvezetést. Születésnapra vagy karácsonyra, húsvétra nyugodtan meglephetjük tehát egy menő járgánnyal, és hagyhatjuk, hadd élvezze a szabadtéri játék során a “száguldást”.

Milyen autók közül lehet választani?

A Baby Lion kínálatában többféle autó is kapható, mind valósághű másolata az eredetinek. Válogathatunk szín és autómárka szerint, de azt is eldönthetjük, hogy egy- vagy kétszemélyes kiskocsira ruházunk-e be.

Az egyik legkelendőbb a zöld színű Mercedes AMG GT-R Hoops elektromos autó, amely 1,5 éves kortól 7 éves korig használható. Bőrüléssel rendelkezik, kerekei EVA habból vannak. Két nyitható ajtaja van, így bármelyik oldalról be lehet szállni a kocsiba. LED-lámpái is nagyon vonzóvá teszik. Sőt, zenélni is tud!

Pedállal vezérelhető, így a gyerekek valóban átélhetik a kocsikázás élményét. Természetesen távirányító is jár az autóhoz, így a szülő a távolból is tudja szabályozni a sebességet vagy az irányt.

A kisautó 2,5, de akár 5 km/h-ás sebességgel is tud haladni, érdemes olyan helyen közlekedni vele, ahol szabad a tér, nincsenek akadályok. Előre és hátramenetben is lehet vele menni, kövessük hát figyelemmel a gyerkőc útját!

Akkumulátorral működik a járgány, ennek töltési ideje 8-12 óra. 

Kétszemélyes kisautó

Ha valaki kétszemélyes elektromos autót keres, akkor az Audi R8 Spyder modellt ajánljuk figyelmébe, amely fehér és sárga színben is kapható. 2 éves kortól 8 éves korig tökéletes szórakozást nyújt, felnőttek azonban ebbe sem ülhetnek bele, mivel 25 kilogramm a terhelhetősége.

Ideális ajándék lehet ez is, akár kisfiúnak, akár kislánynak keres valaki menő járgányt.

VIDEO
Szerelmi horoszkóp

24 óra