Egy lufi kidurrantásával tudta volna meg a 4 éves kislány testvére nemét, de tragikus véget ért a buli - Videó

A kislány láthatóan nagyon izgatott volt, de azért, ami ezután következett, ezért nem igazán lehetne őt hibáztatni.

Az édesanya által készített videón jól látszik Finely, amint izgatottan, az ollóval kezében várja a pillanatot, miközben a család közösen számol vissza. Majd örömtől sugárzó arccal siet oda az apjához, aki a madzagra kötött lufival a kezében várja őt. Majd ki tudja, miért: a kislány ahelyett, hogy megszúrná az oló hegyével a lufit, egy határozott és hirtelen mozdulattal elvágja a zsinórt. A fekete balon pillanatok alatt iramodik meg az ég felé a titkával együtt!

"Ne, Finely"  - kiáltja az édesanya, de ez már nem segít a kialakult helyzeten.

@candiceelizabethw Welp, that didn’t go as planned 😂 #genderreveal #bigsister #whoops ♬ Good Day - Nappy Roots

A kamera mögött ekkor hallható, hogy a buli egyik vendégének is kiszalad a száján egy "Ó, Istenem!", majd az édesapa is félénk nevetésbe fojtja csalódottságát. Az anya, Candice a WTVR-nek adott interjújában elárulta, hogy a kislányuk nevetése hamar könnyekbe csapott át, mivel komolyan azt hitte, hogy a testvérét felküldte az égbe. Azóta természetesen már tudják a baba nemét, azt azonban nem árulták el. 

A videójukat azonban már több mint 32 millióan látták.

Címlapfotó: TikTok/candiceelizabethw

24 óra