Saját unokáját hozta világra ez az 56 éves nő - "Sosem szeretett így a férjem" - Videó

Jeff és felesége, Cambria számára nagyon nehéznek bizonyult a családtervezés. 

A nő négy mesterséges megtermékenyítésen esett át, mire először teherbe esett. A második terhessége után ráadásul egészségügyi problémái lettek, el kellett távolítani a méhét. Ugyanakkor nagyon szerettek volna még egy gyermeket, így lefagyasztatták a nő megtermékenyített petesejtjét. A nagymama meg az első volt, aki önként jelentkezett, hogy bárnyakaként világra hozza a saját unokáját.

A család eleinte aggódott, hiszen 35 év felett szülni mindig nagyobb kockázattal jár a nők esetében, ami akár Nancy életébe is kerülhetett volna. A nő azonban injább azért aggódott, nehogy a babával történjen valami, s így fia és felesége álma, hogy újra szülők lehessenek, meghiúsuljon. Nos, az élet melléjük állt, a terhesség problémamentes volt. Sőt, az egész családot összekövácsolta a People híre szerint.

"Soha nem éreztem magam közelebb, jobban szeretve vagy jobban megértve Jason által. Mindannyiunkból a legjobb és legnemesebb tulajdonságokat hozta ki" - mesélte lelkesen az 56 éves nő a férje kapcsán a lapnak. "Az elmúlt egy év örökre megváltoztatott, a szerelem, amit a gyönyörű feleségem iránt érzek, soha nem volt még ilyen erős" - tette hozzá az interjúban az 59 éves férfi, Jason.

Címlapfotó: Instagram/cambriairene

24 óra