Váratlan bejelentés: megvan a Hooligans új gitárosa - Videó

December közepén derült ki, Késmárki Zsolt távozik a Hooligans zenekarból. A szerencsi banda most közölte, megvan az utódja.

Csaknem tizenöt évnyi közös munka után, december közepén távozott a Hooligansből a zenekar basszusgitárosa. Késmárki Zsolt kilépéséről a bandatagok a közösségi oldalukon tájékoztatták a közönségüket, hangsúlyozva, hogy elválásuk után is megmarad a barátság közöttük. Zenésztársuktól, aki második gyermekének születését várva most elsősorban az apai teendőire koncentrál, az Elindul a lejtő című dalukhoz forgatott videóklippel búcsúzott a csapat.

Az év eleji koncertszünet alatt a zenekar folyamatosan azon dolgozott, hogy megtalálják az utódot. Ahogy azt korábban elmondták, nem szimplán egy jó basszusgitárost keresnek, hanem olyasvalakit, aki a zenei kvalitások mellett barátilag és emberileg is megállja a helyét közöttük. Az elmúlt hetekben több jelöltet is meghallgattak, mostanra pedig sikerült is kiválasztaniuk az új tagot: vasárnap este a közösségi felületeiken jelentették be, hogy Romanek Gergő személyében megtalálták a Hooligans új basszusgitárosát, akivel személyesen közölték a döntésüket.

„Borzalmasan nagy megtiszteltetés, el se tudom mondani, hogy mennyire. Nagyon szeretem a fiúkat, mind zeneileg, mind emberileg egyaránt, úgyhogy úgy érzem, a legjobb helyre kerültem, ahova csak lehet az életben”

– mondta Romanek Gergő, akit otthonában kerestek fel a hírrel a Hooligans tagjai. „Remélem, hogy ez nem csak nekem nagy meglepetés, hanem én is tudok számukra majd meglepetést okozni, pozitív értelemben, és nem csak én leszek büszke arra, hogy ebben az együttesben játszhatok, hanem ők is, hogy jó basszusgitárost sikerült találniuk.”

Címlapfotó: Instagram/hooligansofficial

VIDEO
Szerelmi horoszkóp

24 óra