Elcsábította a 16 éves diákját a tanárnő - Ez az új munkája mostantól

Saját maga is beismerte, mégsem kell börtönbe vonulnia. Munkahelyet azonban kellett keresnie és talált is.

Monique Ooms több alkalommal is együtt volt az egyik 16 éves diákjával. A 31 éves ausztrál tanárnő a Victoria államban található Maffra város középiskolájában dolgozott, smint kiderült, 2022 júliusa és augusztusa között az autójával vette fel a tinédzsert az éjszaka közepén,majd távoli helyekre vitte, ahol együtt volt vele. De a saját otthonába is elvitte a diákját ugyanezért. A nyomozás során az is kiderült, az sms-üzeneteikben a tanárnő fehérneműs képeket is küldött a srácnak és mindketten szerelmet vallottak egymásnak. 

A tanárnőt tavaly augusztus 12-én tartóztatták le a pedagógust, aki a kihallgatásokon általában csak annyit reagált a vádakra: "no komment". Egy barátjának ugyanakkor sms-ben megerősítette a sráccal való kapcsolatát. A bíró, John Smallwood mégis úgy döntött, hogy nem küldi rács mögé a nőt. "A bűncselekmény nem a behatolás, hanem az, hogy tanárként tette" - indokolta ítéletét a jogász, aki állítólag figyelembe vette a vádlott "törékeny lelkiállapotát" és büntetett előéletét is.

Azóta az is kiderült, mit gondol a történtekről a fiú és mit dolgozik a volt tanárnő!

Lapozz a folytatásért!

24 óra