Morcos, kivarrt háziasszonyként senki nem ismeri fel a Baywatch egykori bombázóját - Fotók

Néhány éve még azon döbbent meg a világ, milyen felismerhetetlenre hízta magát, egy ideje pedig már szét is van varrva.  

Pamela Anderson mellett számos ismert modell kezdte a pályáját a Baywatch vízimentőjeként, köztük Erika Eleniak is, aki Shauni McClain karakterét játszotta. Szőke loknijai, és futás közben ringó csípője és melle beleégett a férfiak retinájába, domborulatai egyet jelentettek a sorozattal. Az idő azonban felette is elrepült, néhány éve pedig megdöbbentő képek készültek az "eltűnt" sztárról egy repülőtéren.

Látszólag legalább 30 kilót szedett fel az elmúlt években...

via GIPHY

Erikának meghozta a világsikert a Baywatch, huszonévesen a világ legjobb női között tartották számon. Pamela Andersonnal ellentétben ő azonban a természetességéről lett híres. Néhány évvel ezelőtt aztán eltűnt a nyilvánosság elől, majd 2017. decemberében a Los Angeles-i reptéren tűnt fel. Egy lesifotós készített róla képeket, és napokig ment a vita, valóban őt ábrázolják-e. Erika ugyanis legalább 30 kiót szedett fel, a haja rövidre volt vágva.

Nos, látszólag azóta összeszedte magát némileg: lefogyott, de televarrták!

FELISMERNÉD? Íme a szőke Baywatch-lány akkor és a felismerhetetlen Erika ma!
  • Erika Eleniak
  • Erika Eleniak
  • Erika Eleniak
  • Erika Eleniak

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

24 óra