Tragédia: ez a 19 éves vb-ezüstérmes kenus a horrorbaleset áldozata - Fotók

Pénteken késő este ütközött történt hármas baleset az M5-ös autópályán, mára kiderült, az áldozat egy alig 19 éves élsportoló. 

Szombatra virradó éjszaka adta ki az első közleményét a rendőrség a balesetről: pénteken késő este egyelőre ismeretlen okból állt meg az M5 autópálya főváros felé vezető szakaszán az a román kamion, amelybe hátulról nekiütközött egy kisteherautó, majd az árokba sodródott. "Egy mögötte közlekedő személyautó 19 éves sofőrje – az ütközés elkerülése érdekében – balra rántotta a kormányt és a szalagkorlátnak csapódott.

Mára az is kiderült, a tragédiában elhunyt fiatalember egy ismert sportoló. Sőt, nem három, négy autó volt részese a balesetnek.

A rendőrség ma meglepő hírt közölt: "A helyszíni szemle közben rögzített nyomokból a rendőrök arra következtettek, kellett, hogy legyen egy negyedik gépjármű is, amit egy, a helyszínre visszatérő sofőr elmondása megerősített" - írják. A friss közleményből pedig kiderült az is, mi történetett pontosan. A helyszínről ráadásul megrázó képeket is közzétettek, miközben az is kiderült, egy sikeres fiatal sportoló az áldozat.

Megrázó képek a helyszínről: ez a fiatal sportoló a baleset áldozata
  • M5 baleset
  • M5 baleset
  • M5 baleset
  • M5 baleset
  • M5 baleset
  • M5 baleset

Címlapfotó: Police.hu

24 óra