TOP 10: íme a sztárok Insta-követők alapján! Mérföldkőnél a női győztes - FOTÓK

A közösségi oldalak hódításával egy új bevételi forrás jelent meg a piacon, a már befutott hírességek, és az önmagukat ügyesen menedzselő influenszerek legnagyobb örömére. Bődületes pénzeket lehet szakítani vele - elsősorban azok, akiknek sok követője van. Íme a TOP 10.

A közösségi oldalak gyakorlatilag alapjaiban változtatták meg az internetezési szokásainkat, ma már az emberek többsége ezeken tájékozódik a világ, és ismerőseik, kedvenceik életét és mindennapjait illetően. Bizony, a hírességek ezeken a platformokon közvetlenül is eljutnak a rajongóikhoz, így többségük ma már hírcsatornaként is üzemelteti a saját felületét, ahol elsőként jelenhet meg egy eljegyzés, esküvő, babaszületés híre is - természetesen az új dal, film, vagy egyéb alkotás, eredmény mellett.

via GIPHY

Jó ideje ráadásul ezeknek az oldalaknak köszönhetően a többségük már bevételekhez is juthat, hiszen a hirdetők közvetlen kapcsolatba is léphetnek velük, hogy a termékeiket velük reklámozhassák. Magyarországon is akadnak ma már szép számmal, akik jószerivel csak ebből élnek, és olyanok is, akik nagyon is jól keresnek ezzel. Egy-egy kampányért akár milliókat, egy-egy posztért százezreket is elkérhetnek idehaza a legnépszerűbb hírességek, világviszonylatban azonban tényleg nagyban megy a játék.

Most megérkezett a friss lista: enne a 10 sztárnak van a legtöbb követője! 

TOP 10: a női győztes jelentős mérföldkőhöz ért!
  • Kendall Jenner
  • Justin Bieber
  • Beyonce
  • Kim Kardashian
  • Selena Gomez
  • Ariana Grande
  • Dwayne Johnson
  • Leo Messi
  • Kylie Jenner
  • Cristiano Ronaldo

Címlapfotó: Instagram

24 óra