Rohammentő vitte kórházba Lang Györgyit - súlyos a diagnózis

Hétfő hajnalban mentő vitte kórházba a Pa-Dö-Dő nevű formáció 64 éves sztárját - értesült a Bors.

Az otthonában lett rosszul Lang Györgyi, akit hétfőn hajnalban mentő vitt kórházba. Falusi Mariann éjjel kettőkor ment el aznap a barátnőjétől, elmondás szerint addig semmi különöset nem tapasztaltak. "Utólag elmondta, hogy akkor még minden rendben volt, reggel viszont már kevésbé tudta mozgatni a kezét, emellett nehezebben beszélt, ezért jobbnak látta, ha felhív" - mesélte Falusi Mariann a lapnak, aki a diagnózist is elárulta.

"Az orvosok közölték velünk, hogy hajnalban agyérgörcse volt. Megnézték és bevitték a kórházba, gyógyszereket is kapott. Györgyi most már a szubintenzív osztályon fekszik, tehát már jobban van és semmiféle tünete nincsen. Holnap remélhetőleg kikerül az osztályról, utána pedig hazaengedhetik" - mondta Falusi Mariann.

Címlapfotó: Facebook/PDD25

24 óra